Megosztás:

TÁMOGASD TE IS ADÓD 1+1%-VAL A MAGYAR H. P. LOVECRAFT TÁRSASÁG MUNKÁJÁT, A MAGYARORSZÁGI LOVECRAFTIÁNUS KÖZÖSSÉG FEJLŐDÉSÉT!  Részletes információk ebben a bejegyzésben.

 

FIGYELEM! A fórum még koránt sem érte el végleges állapotát, vannak még bizonyos funkciók, melyek nem működnek. Folyamatosan dolgozunk azon, hogy ezek is elkészüljenek. FIGYELEM! Az első dolgod az legyen, olvasd el a Moderálási alapelvek és a fórum használata témát, amit elérhetsz ezen a linken.

Különösen fontos, hogy elolvasd el a Regisztráció után "Nickname" megváltoztatása bejegyzést!

Lovecraft, mint kulturális jelenség Magyarországon és a világban – egykor, ma és holnap  

  RSS

Eszmecsere– és beszélgetésindítónak szánt személyes vallomásomat hadd kezdjem egy unalmas közhellyel: mára Lovecraft popkulturális ikon lett a nagyvilágban és Magyarországon is. Valószínűleg jól profitálnak a plüss Cthulhut forgalmazó, cukiskodó Mítoszlényekkel ékesített ajándéktárgyakat gyártó vállalkozások, megszámlálhatatlan hollywoodi film „büszkélkedhet” lovecraftiánus kikacsintással a nézők fogyasztók felé, az internet neontarka gumicukor-világa pedig tele van olyan mémekkel, melyeket Lovecraft munkássága ihletett. Hogy ez jól van-e így, nem az én reszortom eldönteni, és ezzel nincs is semmi gond, elvégre mindenki kiválaszthatja a palettáról azt a terméket, amit tetszik neki. Vagy rosszul gondolom? Sokat töprengek és vitázok magamban-magammal azon, milyen haszna is van Lovecraft népszerűvé válásának – egyáltalán van-e haszna, vagy inkább ártalmas a népszerűség, s jobb lenne „tiltott tudásként” bánni Lovecraft alkotásaival? (Szeretném nyomatéskosan leszögezni a félreértések elkerülése végett, hogy szkeptikus és racionalista emberként nem ezoterikus, okkult értelemben vett „tiltott tudásra” gondolok, pusztán popkulturális értelemben használtam a kifejezést! 😉 )

A folytatás sem kevésbé közhelyes: mondhatnám, hogy „bezzeg az én időmben”, de... de miért ne mondhatnám? Nem vagyok öreg (elhagytam már a negyedik X-et, e az ötödik még odébb van), de a XX–XXI. század határmezsgyéjének felgyorsult korában 25 év sok változást hozott a mindennapokban és Lovecraft magyarországi ismertségében, megítélésében is. Márpedig én körülbelül 25 éve ismertem meg Lovecraftot, nagyjából 1993–1995 körül.

Magam sem tudom, miért, de kisgyerekkorom óta vonzódtam iszonyodva a rémtörténetekhez. Mire Lovecraftot kezdem olvasni, már túl voltam a három „alap” rémtörténeten: a Drakulán, a Frankensteinen és a Dr. Jekyll és Mr. Hyde-on. Ezeket is nagyon szerettem, de Lovecraft hozzájuk képest nagyon más volt. Akkoriban ('93-'95 körül) Lovecraft – Bram Stokerrel, Mary Shelley-vel és Robert Louis Stevensonnal szemben – szinte teljesen ismeretlen volt Magyarországon, és pont e miatt a titokzatosságnak olyan aurája lengte körül, ami számomra sokat hozzátett novelláinak hangulatához. Szinte olyan érzésem volt, hogy Lovecraft kárhozatra ítélt főszereplőihez hasonlóan én magam is egy „tiltott” és „elfeledett” könyvet forgatok, amikor kezembe vettem a Valhalla mára legendássá váltan együgyű borítójú, 1993-as Lovecraft kötetét. A Cthulhu hívása picit olyan volt nekem, mint Wilmarth professzornak a Necronomicon: a nagyközönségtől elzárt, kizárólag a beavatottak számára hozzáférhető rejtélyes és rettegéskeltő kincs, a rémtörténetek ínyenceinek csemegéje. Lehet, hogy ez egyfajta sznobizmusnak tűnik, de még ha így is van, akkor sem szégyenkezem. Miért is tenném, elvégre őszintén ezt éreztem akkoriban. Még akkor is, ha Lovecraftra én magam is egy popkulturális terméken keresztül találtam rá. Ez a termék az Alone in the Dark című számítógépes játék volt, amit nagyon szerettem, és amiben a játék egy pontján – megfelelő angoltudás híján – elakadtam. Ekkor olvastam el a PC Guru magazinban a játékról szóló ismertetőt (és a játékbeli feladat megoldását), ahol természetesen megemlítették Lovecraft nevét. Mivel akkoriban jelent meg a Valhalla Lovecraft válogatása, a jéték hatására hamar megvettem és pár nap alatt elolvastam. Tudomásom volt egy másik Cthulhu hívása kiadványról is, a Galaktika kötetéről, amire szintén lecsaptam, mihelyt meg tudtam venni zsebpénzemből, végül a Galaktika folyóirat azon számát sikerült begyűjtenem, amiben szerepelt néhány novella a Lovecrafttól. Aztán hosszabb „csend” következett, majd lassacskán megjelentek sorban a Lazi kiadványai. De kissé elkanyarodtam a témától, amire ki akarok lyukadni...

A lényeg, hogy a '90-es évek közepén, az internet kora előtt sokkal nagyobb munka volt „levadászni” Lovecraft könyveit, és e miatt számomra sokkal nagyobb élmény volt elolvasni őket. Lovecraft főszereplőihez hasonlóan „kutatni” kellett, járni a könyvesboltokat, figyelni, mikor bukkan fel a polcokon egy új, eddig ismeretlen történeteket tartalmazó kiadvány. Nem volt „közösségi háló”, az olvasó legfeljebb hasonló érdeklődési körű barátaival tudta megbeszélni, hogy vajon ki rejtőzik az Akeley arcvonásait mintázó viaszálarc mögött, miféle elven működhet a fénylő trapezoéder, és hogy valóban megmentette-e magát revolvere segítségével St. John barátja, aki maga kereste a bajt undok és förtelmes kedvtelésével? Lehet, hogy csak gondtalan ifjúságom álmodozó hajlama talált utat magának Lovecraft betűinek rengetegében, de tény, hogy örömmel töltött el minden esős délután, amikor szobám csendjébe zárva beléphettem a kozmikus távlatokkal borzongató, szédítő világba, ahol megfogalmazatlan kérdésekre születtek meghökkentő válaszok idegen és felfoghatatlan lények és megfoghatatlan, rémisztő sejtések formájában.

Képtelenségnek tűnik számomra, hogy ma lehet még úgy sétálni Arkham nyirkos utcáin, mint ezelőtt húsz-huszonöt évvel. 

Néha azon gondolkodom, hogy ha húsz évvel később születek, lett volna-e esélyem arra, hogy Lovecraft írásait ilyen módon találjam meg, és ilyen személyes viszonyba kerüljek velük? Vallom, hogy minden fontos dologra igaz: nem kerülhet az ember szeme elé úgy, hogy valaki odarakja. Minden kulturális és művészeti alkotásra, amit szeretek, rá kellett bukkannom valamiként, legyen az film, zene, festmény, vers... Amit elém tettek, az szinte soha nem tetszett. Természetes, hogy szükség van közvetítő csatornára, amin eljut az információ a befogadóhoz, de ma mintha fontosabb lenne a csatorna, mint maga az alkotás. Ma sok emberhez hamarabb eljut Lovecraft előemésztett, feldolgozott és kilúgozott „gondolatisága”, mint a művei. Egyszer beszélgettem egy olyan fiatalemberrel, aki lelkes volt, amikor felmerült Lovecraft neve: emlegette a kozmikus rettentet, a barátságtalan, emberiségre fittyet hányó univerzumot, az egyéni lét céltalanságától való félelmet. Amikor megkérdeztem, mely novellákat olvasta, elgondolkodott és bevallotta, hogy... egyiket sem. Youtube videókból és podcastokból „ismerte” Lovecraftot. (Ne értsetek félre, ez nem az ő „hibája”, egyszerűen ez egy ilyen kor.)

Természetesen jogosan – de szerintem félreértésen alapulva – olvasható a fejemre, hogy ugyan miért „fáj” nekem az, hogy ma többen ismerik Lovecraft nevét, mint ezelőtt tíz-húsz-harminc éve? Elvégre ettől még nem lesz számomra kisebb élmény és öröm Lovecraftot olvasni egy csésze forró tea mellett egy hideg és borongós estén, és nem kötelező plüss Cthulhut tennem az ülőgarnitúrámra. Ez tökéletesen igaz. Az is igaz, hogy Lovecraftot továbbra is csak azok az emberek fogják szeretni és értékelni, akiknek megfelelő „antennái” vannak műveire. A népszerűségnek ugyanakkor az lehet a hátulütője, hogy egyre többen akarják üzleti célból meglovagolni a mára szerzői jog által nem védett író szabadon felhasználható hagyatékát és műveit. A megfelelő szellemiségű játékokkal, filmekkel, regényekkel természetesen nincs bajom, de a szellemi sírfosztás nem szimpatikus. Nem kívánok olyan véget a kulturális sírrablóknak, mint St. John és társának borzalmas sorsa, de úgy vélem fontos, hogy Lovecraft hagyatékát megfelelően gondozzuk. Úgy látom, ebben komoly és felelősségteljes szerepet vállal a Magyar Howard Phillips Lovecraft Társaság, úgyhogy e miatt nem is aggódom. Tudom, hogy senki nem „sajátíthatja ki” Lovecraft hagyatékát, de engem az I. Országos HPL Találkozó és az Egyesület eddigi munkája meggyőzött arról, hogy Magyarországon jó kezekben van az örökség.

Kíváncsi vagyok, ti mit gondoltok? Baj-e, hogy Lovecraft mémmé vált? (Azzá vált egyáltalán?) Jót tesz-e a népszerűség Lovecraft műveinek, és milyen módon csatolódhat vissza a népszerűség és „mémség” hatása az olvasóba? Komolytalanabbá vált-e a Cthulhu hívása a plüssfigura miatt?

Szerkesztve: 3 hónap telt el - Mister Noyes

„Semmi sem tölt el nagyobb csodálattal, mint az, ha valami ellene szegül a természet törvényeinek, ha valami megmagyarázhatatlan hirtelen megbolygatja jól berendezett, megszokott kis világunkat.” – H. P. Lovecraft

Idéz
Közzétéve : 10/11/2019 10:23 de.
Vidra, Domos, insanity és 1 ember kedveli
insanity
Áldozat

Egyáltalán nem érzem azt, hogy rosszat tenne HPL munkásságának a modern kor. Ha őszinték akarunk lenni, sok olyan mű született már, sok film, képzőművészeti alkotás, amelyik méltó volt HPL műveihez, sőt, némelyik meg is haladta. Nincs ezzel semmi baj, mert az ő érdemeit ez nem kissebbíti, sőt!
Tény, hogy régebben kalandosabb volt HPL műveit beszerezni, emiatt kevesebb emberhez jutott el, de ez ne fájjon. Ez egy ilyen világ, ez a fejlődés - fokozatosn nyílik ki, ahogy a lehetőségek bővülnek.
A mémesedés pedig a korunkra jellemző folklór. Pontosan ugyanazon folyamat eredménye, ami annak idején is a folklór terjedését könyvek, újságok tömeges sokszorosításának megjelenésével, a technológia létrejöttével segítette, csak az elérése gyorsabb és szélesebb.
A folklórban az a szép, hogy olyan, mint egy növény - szabadon burjánzik, vadhajtásokat hoz, ezek aztán a végtelen minden irányába sarjadnak tovább. Sok elszárad, leválik, mások tovább bírják, esetleg kinövik a gyerekkort és feltörnek magasra, értékké lesznek, megint mások satnyák, sekélyesek maradnak, és visszasüllyednek a közhely mocsarába, ott vegetálnak amíg el nem felejtődnek végleg.
Én úgy látom, hogy ciklikusan tisztulnak meg ezek a folyamatok - néha előtör egy-egy értéktelen irányzat, picit virul, aztán visszarendeződik. 
Személy szerint örülök annak, hogy HPL életműve nincs egy olyan szervezet irányítása alatt, mint pl Tolkien-é. Ami alapvetően egy kiváló gondolat lenne, mégis olyan borzasztó dolgok születnek a szigorú kontroll ellenére, mint pl a készülő sorozat főgonosza, aki sehol sem szerepel T professzor egyébként egymillió karaktere/szereplője között. Felmerül a kérdés, mégis miért?
Sokkal ésszerűbb HPL művészetét, örökségét az önkéntesség jegyében, nem szigorú, rigid, és sokszor nevetséges szabályok (amiket aztán majd jól megszeg anyagi érdekek mentén a tulajdonos...) között gondozni, ápolni.
Ugyanakkor felelősség is, de pont ezért jó a közösség, hiszen önszabályzó. Ha pedig jól működik, akkor egész egyszerűen kiveti magából azokat a személyeket, dolgokat, amikkel nem ért egyet és nem fogadja el, mert az HPL szellemével nem összeegyeztethető. Márészt a közösség éppen arra jó, hogy kitermelje, segítse a lore megújulását, fejlődését, modernizálódását, amire valamilyen szinten szükség van szerintem.
Szóval én nem félnék a plüss Cthulhuk, műanyag Hasturmaszkok miatt.

Inkább tőlük... 

A hozzászólás módosítva: 3 hónap telt el , insanity

Cthulhu R'lyeh wgah'nagl fhtagn

VálaszIdéz
Közzétéve : 10/11/2019 4:45 du.
T.J.
 T.J.
Kultista Nagymester

Azért van kettősség ebben a dologban. Nyilván a fejlődés és változás szükséges és talán azt is lehet mondani, hogy törvényszerű - legalábbis a változás, azonban a fejlődés koránt sem garantált. És ez itt a "probléma", hogy a fejlődésnek vélt változás, valóban fejlődés-e. Vagy éppen fordítva. Az elmúlt pár évben, amikor hirtelen a csapból is HPL folyt, tényleg nem volt hét, amikor ne jelentettek volna be valami új projektet, kampányt vagy bármi ilyesmi. Anno a TBA-nál napi négy hír volt megosztva a Facebook oldalon, de még így sem lehetett bírni, mert csak jött az anyag, ráadásul ezt még meg lehetett volna duplázni a totál hülyeségekkel, tényleg értelmetlen baromságokra. ez egyértelműen lecsengőben van. Közel sincs annyi újdonság és új projekt mint volt.

Ennek a hirtelen felpörgésnek szerintem egyértelműen volt egy rossz iránya - és itt csak szőr mentém említek meg bizonyos politikai csoportokat, amik vállukra akarták emelni HPL-t, hogy akkor tessék itt van, ő a szélsőjobb védőszentje, bár szerencsére ez azért hamar elhalt -, ami nem egy szerző irodalmi örökségét és annak kulturális értékeit, az irodalomra tett hatásait vette alapul - talán nem is érdekelte -, hanem csak lenézett underground körökbe, felszedte a szotyit, majd felment a földszintre és megpróbálta eladni, amit lent talált. Eladta amije volt, aztán még talán egyszer-kétszer lenézett, de amúgy hamar továbbállt. És most már kezd kikopni ez a közeg, ez egyértelmű. Szóval a változás meg volt, de én ezt a részét nem fejlődésnek tekinteném. A Cthulhu péniszpumát és társait.

Ugyanakkor tényleg meg volt a haszna abból a szempontból, hogy tényleg eljutott a scene híre olyanokhoz is, akik az irodalmi értéket, és nem csak a laza, gyors és leginkább felületes szórakozást keresték és találták meg. Ki korábban, ki később. És valóban, ez egy ilyen világ, kinek tetszik, kinek nem. (Nekem nem, de ez az én bajom.) Amit Noyes említett, hogy az embernek rá kellett találnia a dolgokra, több idejébe telt, ezért talán jobban is tudta értékelni talán és becsülni, ezzel én egyetértek. Nem a mai kor embere vagyok, elismerem sok bajom van vele, biztos önmagammal is. Határozottan nem hiszek a régen minden jobb volt elvben, a 80-as éveket mondjuk egy az egyben kitörölném az emlékeim közül ha tehetném, de ebben az esetben egyet kell értenem az eredeti bejegyzéssel. Legbelül antikvár léleknek tartom magam, kívül meg már lassan öregnek, és Noyes bejegyzése szép emlékeket ébresztett fel bennem.

Közzétette:: @vxchun

Én úgy látom, hogy ciklikusan tisztulnak meg ezek a folyamatok - néha előtör egy-egy értéktelen irányzat, picit virul, aztán visszarendeződik. 

Igen, ez kábé az elmúlt 3-4-5 év volt, ebben egyetértünk. Ezt én is így látom.

Közzétette:: @vxchun

sok olyan mű született már, sok film, képzőművészeti alkotás, amelyik méltó volt HPL műveihez, sőt, némelyik meg is haladta.

Ennek a film részével határozottan nem értek egyet. Ez nekem egy rákfeném, méltót is csak elvétve tudnék mondani talán.

Összességében én már nem félek a Cthulhu plüssök miatt. Szerintem hamarosan letisztul a színtér és a kalandorok továbbállnak.

VálaszIdéz
Közzétéve : 10/11/2019 7:33 du.
insanity
Áldozat

@tj

Ennek a film részével határozottan nem értek egyet. Ez nekem egy rákfeném, méltót is csak elvétve tudnék mondani talán.

 

Félreértesz. (Bár valószínűleg én nem fogalmaztam elég egyértelműen.) Borzalmas HPL feldolgozások vannak! Talán az a fekete-fehér némafilm, aminek most nem jut eszembe a címe, az egyedüli, ami jó.

Úgy értem, hogy azon filmek, amikre inspirációként, kimondva vagy kimondatlanul hatott HPL. Pl: The Thing

Cthulhu R'lyeh wgah'nagl fhtagn

VálaszIdéz
Közzétéve : 10/11/2019 8:08 du.
Mister Noyes és T.J. kedvelés
Claydemon
Jelölt

Én akkor találkoztam ezzel a "félelemmel" először amikor kijött a Gyűrűk ura film. A regény az egyik első és meghatározó élményem volt a fantasy világában. Emlékszem akkor többször is előkerült ez a téma baráti körben, hogy mennyire fogja megölni a hype és a Mekis Gandalf figurák a regények keltette varázslatot bennünk. Nos, tényleg jött a Mekis Gandalf meg még ezer másik jó/rossz dolog, de a varázslat maradt. (Épp most olvasom újra és talán most még nagyobb a rácsodálkozásom és a szöveg élvezete a nosztalgia miatt). 

Lovecraft-tal ugyanígy vagyok. Kb. ugyanúgy ismertem meg HPL-t ahogy Noyes írta - még az évszámok is kb. stimmelnek. Szóval most a plüssök, társasjátékok, filmadaptációk jönnek, de aztán el is mennek. Lovecraft művei meg itt maradnak. 

Az egy érdekes kérdés, hogy aki most ismerkedik HPL műveivel, az a sok Cthulhu mém meg egyéb hülyeségek zajában mit szűr le belőle. De nem hiszem, hogy emiatt bárkit/bármit is félteni kéne. Ma ez kb. mindennel így van, aki most fiatal az ebbe nő bele, ehhez szokik hozzá. Természetes neki, hogy ha valami érdekli, akkor előbb szét kell túrni a sok kacatot és alatta találja meg a HPL összest. 

És nekünk - Nagy Öregeknek 😀 - meg meg kell szoknunk a hülyeségek áradatát és mellette nyitottnak kell marradni, mert ki tudja mikor jön egy jó adaptáció, egy Color Out of Space Nicholas Cage-dzsel... 😀 

VálaszIdéz
Közzétéve : 10/11/2019 10:03 du.
T.J.
 T.J.
Kultista Nagymester

@vxchun

Ohh jah igen, így azért más. Valóban félreértettük egymást.

VálaszIdéz
Közzétéve : 11/11/2019 5:14 de.
T.J.
 T.J.
Kultista Nagymester

@vxchun

Menő az avatarod. 😉

VálaszIdéz
Közzétéve : 11/11/2019 5:15 de.
T.J.
 T.J.
Kultista Nagymester
Közzétette:: @claydemon

Az egy érdekes kérdés, hogy aki most ismerkedik HPL műveivel, az a sok Cthulhu mém meg egyéb hülyeségek zajában mit szűr le belőle.

Na igen, ez itt a nagy kérdés. Az biztos, hogy Lovecraft művészetének kulturális értéke, értékteremtő mivolta örök,  és ha valaki rátalált arra a bizonyos varázsra, azt úgysem engedi. A LoTR jó példa, de azt azért ne felejtsük el, hogy közösségi média és ingyen internet nem volt ám még akkor ilyen elterjedt. Mi a könyvesboltokat, könyvtárakat kutattuk át - még ha nem is HP-ről volt szó, mit kerestem és vártam annak idején a WH40K könyveket -, és ritkaság jellege miatt találtuk meg nehezen (mert nem volt), ma meg már ott van mindenki orra előtt, elérhető, csak a netes zaj betakarja. Mi annak idején a Könyvtárhasználatra tettük a százalékokat, ma meg már a Hackig Tools kell hozzá. 🙂

VálaszIdéz
Közzétéve : 11/11/2019 5:37 de.
Megosztás:
Scroll to top

Kérem Bejelentkezés vagy Regisztráció